Alessi | Az „Álomgyár”, azaz az Alessi célkitűzése, hogy olyan magas színvonalú tárgyakat készítsen, mely hozzáférhető áron művészi értékeket tud nyújtani - immár 80 éve.
A nyersanyagok formába ötése - melynek fortélyait a 80 éves múltra visszatekintő cég tagjai generációról generációra továbbadták - mára világhírűvé tette az Alessi nevet. A „Made in Italy” design - a fogalom mai értelmezése szerinti - hőstörténete 1945-ben kezdődött, Carlo Alessi tea- és kávészervírozó sorozatával. Ez a kitűnő design 25 év alatt nemzetközi jelentőségre tett szert.
Az Alessi cég egyik jellemző tulajdonsága az a képesség (a termelés folyamatára éppúgy vonatkoztatva, mint az egyes termékekre), mellyel a tipikus ipari követelményeket összeköti a legmodernebb szellemi irányzatokkal. Ez emeli ki a céget a hagyományos ipari üzemek sorából, és teszi az „alkalmazott művészetek kutatólaboratóriumává”. Ezeken az alapokon nyugszik az évtizedes hagyomány, mely innovatív technológiák és újszerű anyagok (mint pl. a fa, porcelán, kerámia, műanyag, üveg, kristály, elektromosság és elektronkika) bevezetésében tesetül meg.
Giovanni Alessi 1921-ben arra szánta rá magát, hogy egy telket vásároljon Omegnában. Itt alapította meg vállalkozását, az Alessit, melynek tevékenysége a kézzel készített, fém anyagú asztali tárgyakra szakosodott. Giovanni fia, Carlo a 30-as és 40-es években formatervezőként tevénykedett, majd az 50-es években átvette édesapjától a vezetést. A háború alatt rosszul ment az üzelet, és kénytelenek voltak a hadi iparnak termelni, utána pedig az Egyesült Államok hadseregétől kaptak egy hatalmas tételű merőkanál rendelést. Ennek köszönhetően a vállalat virágzásnak indult, és elkezdőthetett a tömegtermelés. Ettore, az unoka révén a 60-as években a vállalaton kívüli designereket is bevontak a tervezésbe. Ma az Alessi célkitüzése, hogy olyan magas színvonalú tárgyakat készítsen, mely hozzáférhető áron művészi értékeket tud nyújtani.
Aron Design Store | A világ vezető formatervezői és design-házai tervezte tárgyak otthona. Világhírű karórák, faliórák, tollak, táskák, lakáskiegészítők, lámpák és egyéb classic és cool darabok. Egyetlen rendező elv a minőség. Amerikai, dán, francia, olasz, svájci és japán remekművek, amelyek megteremtik számunkra az esztétikus mindennapokat. Élvonalbeli és díjnyertes design, amiért mindannyian rajongunk. (Ahogyan Ön azt a New York-i Museum of Modern Art-ban is láthatta.)
Pest:
1052 Budapest, Deák tér 4.
Nyitva tartás:
H-P: 10:00-19:00
SZ-V: 11:00-17:00
Buda:
Mom Park, 1123 Budapest, Alkotás u. 53.
Nyitva tartás:
H-SZ: 10:00-20:00
V: 10:00-18:00
Telefon: 06.1.411.1416
E-mail: info@aron-store.com
Tervezők
Aldo Rossi | Az olasz design egyik élő legendája Aldo Rossi építész-formatervező, akit nem lehet elfelejteni rendkívüli műveltsége miatt sem.
Zaha Hadid | Zaha Hadid iraki származású, Angliában élő építész munkáit és tárgyait dekonstruktivizmus jellemzi.
Mika H. J. Kim | Mika H. J. Kim koreai születésű designer, aki Budapesten dolgozik és olyan ügyfeleknek tervez tárgyakat mint az olasz Alessi.